Bemutatkozás

Cégünk előtörténete 1991-ben kezdődött, amikoris vállalkozásunk partnercége, a Tradeflex Kft. elindította működését. Az eleinte magyar műszeripari termékek kereskedelmével foglalkozó cég vezetése 1997-ben üzemet létesített, ahol kezdetét vette a saját fejlesztésű elektronikai eszközök gyártása, ezzel egy időben pedig útjára indult a NiFlex Kft., mely azóta is töretlenül folytatja tevékenységét a fémmegmunkálást, illetve a gépgyártást terén. 

A két cég közel 20 éve a cégcsoport saját üzemcsarnokában végzi tevékenységét, mely hosszas múltra tekint vissza. A 4200m2 alapterületű épület a II. világháború idején a magyar hadipar szolgálatában állt és már akkor is a fémiparhoz köthető gyártást végeztek benne. Az energetikai korszerűsítés jegyében 2020-ban elvégeztük a csarnok teljeskörű szigetelését és nyílászárók cseréjét, valamint a kor kívánalmai szerint átalakítottuk a hűtés-fűtés rendszert, hogy csökkenteni tudjuk a környezetre rótt terhelésünket és az alacsonyabb rezsidíjakkal gyártásunk versenyképesebbé váljon. 

Működésünk megkezdése óta tevékenységeink közé tartozik a forgácsolás, a lemezmegmunkálás, továbbá az egyedi alkatrészek gyártása. Fémipari technológiák széles palettája áll a rendelkezésünkre: a kézi és hagyományos gépi, valamint a korszerűbb CNC berendezések mindegyike megtalálható üzemünkben. Elkészült termékeinket a legnagyobb szakértelemmel ellenőrizzük, melybe beletartozik az alkatrészek mérése, tesztelése, illetve minőségügyi dokumentálása.

Működésünk alapköve a vevői igények legmagasabb fokú kielégítése. Csapatunk kis létszáma ellenére nagyon produktívan dolgozik, melynek révén képesek vagyunk a kisebb rendelések mellett akár nagyobb darabszámú szériagyártásra is. Tudatos, kiszámítható üzletpolitikánkkal hosszú távra szóló stratégiai partner-kapcsolatok kialakítására törekszünk, de az egyszeri megrendelőt is ugyan azon a színvonalon szolgáljuk ki, mint a legnagyobb klienseket! 

Testvércégünk-komplex megoldások
Az elektronikai iparban tevékenykedő Tradeflex Kft. vállalatunkkal azonos telephelyen, közel 60 szakemberrel gyártja saját fejlesztésű termékeit, továbbá vállal SMD beültetést, forrasztást, valamint összeszerelést. A saját termékek széles választékát napelemes rendszerek kiegészítő eszközei alkotják, úgymint inverterek, töltésvezérlők, feszültségszabályzók. 
Bérgyártás tekintetében a leghangsúlyosabb terület az SMD beültetés, melyet a cég főként medikai gyártók megbízásából végez. Emellett visszatérő feladat különféle jegykiadó automata és LED lámpa típusok teljes körű elkészítése.

A Tradeflex Kft. ISO-9001:2001 szerinti tanúsítványa és sokéves gyártási tapasztalata garanciát jelent a termékek magas minőségére és megbízhatóságára, mely a jelentős exportforgalomban is megmutatkozik. A cég az innováció területén is folytonosan eredményeket ér el: számos, saját tervezésű termékcsalád sikeres fejlesztését és piaci bevezetését végezte el az elmúlt években, mely újítások a célpiacok széles skáláját érintették.  

A NiFlex Kft-vel való szoros együttműködés a műszerdobozok, automata házak, kisebb fém alkatrészek gyártása iránt mutatkozó igénynek köszönhető. A két cég közösen kínál a vázszerkezet gyártástól a végső elektronikai szerelésig komplex megoldást! 

Tovább a Tradeflex oldalára

Írjon nekünk!

Vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek valamelyikén, vagy írjon nekünk a kapcsolati űrlapon keresztül!

H-1163 Budapest Cziráki u. 26-32.

Tel.: +36 1 402 0259 Fax: +36 1 403 6073 E-mail cím: info@niflex.hu